Mi kell a siker eléréséhez?
Sokan eljátszottunk már azzal a gondolattal, hogy mi lenne ha nyernénk a lottón, ha sok pénzünk lenne, ha lenne egy jól menő vállalkozásunk, ha olyan luxusban élhetnénk, mint csak nagyon kevesen. Aztán persze rádöbbenünk, hogy mi nem születtünk dúsgazdag családba vagy olyan helyre, ahonnan ez az élet egy karnyújtásnyira van. Úgy véljük nekünk ennyi jutott, ez van. De vajon tényleg elérhetetlen a siker? Vagy valóban csak az lehet boldog, akinek sok pénze van? Számunkra hétköznapi emberek számára ez valóban egy elérhetetlen dolog?
Az én számomra a siker ott kezdődik, hogy elégedett vagyok az életemmel (nem élek luxus villában, nem keresek milliókat és nem járok menő autóval sem). Sikeres életem alapja leginkább első körben az, hogy ha egészséges vagyok és a családom is az. Ennek fontosságát leginkább az elmúlt egy évben érezzük. Tehát megteszek mindent azért, hogy ez az állapot fennmaradjon. Egészségesen étkezem, figyelek a mozgásra és ma már tudom hol van az a határ, ahol megálljt kell parancsolnom magamnak a munkában. Figyelek a belsőmre is, a lelki egészségemre. És bár van még hova fejlődnöm, azért alapvetően nem rossz, ahol most vagyok.
Aztán jön a boldogság kérdése. Popper Péter szerint: "Mi az, hogy boldogság? Egy biztos: semmiképpen sem valamiféle tartós állapot. A boldogság extázis, egy fölszikrázó pillanat az ember életében, és ezek a fölszikrázó pillanatok nagyon hamar kihunynak. Ha éltek háborús időkben vagy láttak háborús filmeket, ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor föllőnek egy rakétát, és az egy pillanatra bevilágítja a tájat, aztán kialszik, és megint sötét lesz. A boldogság pillanatai is bevilágítják az ember életét egy nagyon rövid időre. Az elégedettség lehet tartós állapot - a boldogság nem."
Én egyetértek ezzel és éppen ezért már egy ideje nem a boldogságot keresem az életemben. Hanem a jó és kellemes pillanatokat, amikor úgy érzed az egész világot megtudnád ölelni. De ahhoz, hogy ezt az állapotot elérjem a gondolkodásomon kellet elsőként változtatnom. Ha szeretnéd jól érezni magad, akkor első körben változtasd meg a hozzáállásod a dolgokon. Nyiss a világ felé. Figyeld meg a környezeted és vegyél példát és mintát azoktól, akikre felnézel vagy akiknek az életvitele neked megfelelő. Aztán gondolkozz el, hogy TE magad hogyan tudnád ezt elérni. Mik azok a dolgok, amiken szerinted változtatni kellene? Ha kell segítség, akkor merj kérni! De vigyázz, ne azt nézd, hogy ez meg az azért úgy él mert van pl. saját vállalkozása és akkor te is belevágsz, mert úgy gondolod ez a kulcs. Lehet neki ez sikerült, de próbáld átgondolni, hogy vajon benned van elég kitartás, tudás, üzleti érzék ehhez? Ha igen, akkor hajrá! Ha nem érzel elég affinitást, akkor ne ess kétségbe, keress más utat, lehetőséget a sikereid eléréséhez.
Fontos az is, hogy meghatározd magadnak, számodra milyen a sikeres élet. Mi tartozik bele? Egy saját ház, jól menő kocsi? Vagy csak annyi, hogy évente külföldön nyaralsz? Mindenképpen legyen elképzelésed arról, hogy hova tartasz, mi a célod. Ez olyan, mint amikor az éves célkitűzéseidet írod össze, csak itt hosszútávon kell gondolkozni. Nem hiába van, hogy a sikeres embernek nem csak egy hónapra, évre vannak tervei. Hanem elképzelése van arról is, hogy mit fog csinálni 3-5 vagy 10 év múlva. Ahhoz hogy ide eljuss cselekedni is kell. Tudod az álmok tettek nélkül, csak álmok maradnak.
Ahhoz, hogy ezeket elérd nem árt ha kellő önbizalommal rendelkezel. Ha folyton azt érzed téged mindenki csak bánt, nem fogad el vagy utál, nem fogsz előre haladni. Fejleszd az önbizalmadat is. Hallgass podcast-okat vagy nézz motivációs videókat. Olvass olyan könyveket, amik az önbizalmad fejlődéséhez segítenek. Ne érts félre, nem kell nagyképűnek lenned, de legyél tisztában az értékeiddel és légy büszke rájuk! Mindenkiben van valami, amitől ő különleges és más mint a többi ember.
Próbálj találni apró örömöket a mindennapjaidban. Lehet ez egy gyermeki mosoly, a napsütés vagy csak szimplán annyi, hogy megnéztél egy jó filmet. Ezek a kis apró örömök fognak téged segíteni abban, hogy értékelni tudd az életed. Ne azt nézd, hogy mások hogy élnek. Lehet hogy irigykedsz arra, amit látsz a világhálón, de az az igazság, hogy ezeknek a képeknek a többsége egy cukormáz. Lehet, hogy valaki órákat töltött azzal, hogy egy-egy kép elkészüljön. De tapasztalatom az, hogy ezek a képek pillanatnyi állapotot ábrázolnak és közelről sem a teljes valóságot mutatják.
Olvass sokat, járj ki a természetbe. Töltődj fel a csendben. Tanulj meg meditálni, a mai rohanó világban a nyugodt elme nagyon fontos dolog. Ismerkedj meg új emberekkel, akik motiválóak lehetnek a számodra és építs le minden olyan kapcsolatot, amelyről úgy érzed visszatart vagy negatív hatással van rád. Én például az FB oldalamat frissítettem és minden olyan ember bejegyzését, aki számomra nem pozitív vagy káros, azt letiltottam. Azóta a hírfolyamomon kevesebb oldalt kell végig görgetnem, de jó érzés, hogy csak olyat látok, ami számomra fontos és értékes.
Figyelj oda azokra a kapcsolatokra, amik fontosak neked. Ez lehet a barátoddal/barátnővel való kapcsolattartás, de akár a házasságod is. Munkát kell ebbe is belefektetni, de nincs jobb érzés, mint hogy olyan emberek vesznek körül, akik támogatnak és melletted állnak. Próbáld bevonni őket ezekbe a változásokba és támogassátok egymást a fejlődésben.
Ha egy mondatban kéne összefoglalnom a fentieket azt mondanám: te vagy a saját életed irányítója! Rajtad áll, hogy minőségi életet élsz és elégedett vagy vele vagy csak küzdesz a démonaiddal. Lépj a tettek mezejére és kezd el átformálni az életed, hogy sikeres és elégedett legyél. Szerintem egy próbát mindenképpen megér, hogy változtass. :)

Megjegyzések
Megjegyzés küldése